Üdvözlöm!
Dr. Kováts Zsuzsanna szakorvos vagyok, az alábbi szakképesítéseket szereztem meg:
- Addiktológiai Konzultáns
- Családterapeuta
- Pszichoterapeuta
Gyermekkori álmom volt, hogy orvos lehessek, és segíthessek a beteg , rászoruló embereken. Hiszen édesapám is orvos volt, sokat segítettem neki a háziorvosi rendelőben otthon. Valódi elhivatottságot éreztem erre a pályára. Boldog voltam, mert felvettek az Szegedi Orvostudományi Egyetemre.
A boldogságomat azonban a szigorló évben beárnyékolta egy nagyon súlyos gyógyszer-, és vegyszer allergia. Nemcsak hogy beárnyékolta, hanem meg is határozta a további sorsomat, mivel az orvosaim nem tanácsolták, hogy gyakorló orvos legyen belőlem. Így aztán úgy látszott, hogy a gyerekkori álomnak búcsút inthetek.
Elkezdtem dolgozni az ÁNTSZ-ben elfogadva az orvosi tanácsot, és itt dolgoztam több mint 20 évet. Nem tudtam, mi hiányzik az életemből. Egyszer csak kiderült, hogy indul Budapesten egy vadonatúj képzés, az addiktológiai konzultáns képzés, a SOTE Egészségügyi Főiskolai Kar Addiktológiai Konzultáns Szakán.
Jelentkeztem, elkezdtem, és hamarosan olthatatlan kedvet éreztem ahhoz, hogy alkoholbetegekkel foglalkozzak. A 4 féléves képzés közben ragyogó gyakorlati képzéseket is kaptam. Így ismerkedtem meg a Szigetvári Kórház Alkohológiai Osztályának vezető főorvosával, Dr. Szikszay Petronella főorvos asszonnyal, és az általa meghonosított Minnesota Modellel. A főorvos asszony csodálatos egyénisége, tudása, jártassága e téren, és az általa közvetített Minnesota Modell tisztasága örökre rabul ejtett.
Teljes elköteleződést éreztem az alkoholistákkal szemben, ahogyan láttam őket kijózanodni, és felelősségteljes, derűs, boldog emberré válni. Szeretet és alázatot éreztem velük szemben, amit a mai napig is ugyanúgy érzek.
Majd diplomát kaptam, és elkezdtem betegekkel foglalkozni. Még a végzés előtt jelentkeztem a „családterapeuta” képzésre, amely 9 félévig tartott, mivel az alkoholizmusban nem csak az alkoholistákat, hanem a beteg családtagjaikat is kezelni kell. A képzést a Magyar Családterápiás Egyesületnél végeztem Budapesten. Remek tanáraim voltak, mint Dr. Kurimay Tamás, a Magyar Pszichiátriai Társaság Elnöke, a Szent János Kórház Pszichiátriai Osztályának vezető főorvosa, pszichiáter, családterapeuta, pszichoterapeuta, Dr. Hardy Júlia, pszichiáter, pszichoterapeuta, családterapeuta, Dr. Barát Katalin, pszichiáter, családterapeuta. Érdekes, hasznos képzés volt. A 9 félévet szakdolgozat, és szakvizsga követte. Így lettem a Magyar Családterápiás Egyesület bejegyzett családterapeutája.
De mindezek közben már nagyon érdekelt az egyéb pszichiátriai betegségek gyógyszer nélküli terápiája, ezért még az előző képzés ideje alatt jelentkeztem és elkezdtem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikáján a kihelyezett, akkreditált pszichoterapeuta képzést, amely 6 féléves volt. Szakdolgozattal és szakorvosi vizsgával fejeződött be. Számomra a vizsga is egy felejthetetlen élmény volt, mivel nagyon nagy dicséretet kaptam, és kiválóan megfelelt minősítést. A vizsgát Budapesten a SOTE Pszichiátriai és Pszcichoterápiás Klinika Igazgatójánál, Prof. Dr. Tringer Lászlónál teljesítettem. Ezek után teljes szakmai hátérrel kezdtem dolgozni. Számomra hatalmas élmény volt a tanulás, ennél csak a betegekkel való foglalkozás a nagyobb. Hálás és boldog vagyok, hogy ezt az utat járhatom.
Eredmények, tapasztalatok:
Az általam végzett terápiák minden függőségre és pszichiátriai betegségre egyaránt alkalmazhatók.
Egyedülállósága, nagyszerűsége a sikeres és teljes gyógyulásokban rejlik. A sikeres gyógyulásokat nem gyógyszerek alkalmazásával érjük el, hanem természetes módon a gondolatok, érzések és a viselkedés megváltoztatásával, ami komplex módon egy új életstílus kialakulását eredményezi. A beteg megtanulja a terápiák során, hogy hogyan váljon saját terapeutájává.
Személyek, akikkel kapcsolatban állok:
Dr. Szikszay Petronella Szigetvár Kórház Alkohológiai Osztály vezetó főorvos
Dr. Kurimay Tamás Budapest, Szent János Kórház vezető főorvosa, a Magyar Pszichiátriai Társaság Elnöke
Dr. Lajkó Károly. SZTE Szeged, pszicháter. Pszichoterapeuta
Dr. Pogány Judit, SZTE klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Dr. Kovács Zsuzsanna MÁV Rendelőintézet pszichiáter