Szenvedélybetegségek, kémiai addikciók

„A szokás olyan, mint az időjárás. Lehet jó, rossz és közömbös. Gyógyíthat és ölhet is. Vak, céltalan erő, amely felemelhet és letaszíthat minket.” (Herbert N. Casson)

Szokás, vagy rossz szokás, vagy hozzászokás, vagy kóros szokás – ezek között a fogalmak között nincs éles határ. Az életünk során rendkívül fontos szerepet játszanak a szokások.

Nagyon nehéz megmondani és érzékelni, hogy mikor válik egy szokás kórossá, ártalmassá? Mi az a pont, amikor már betegségnek tekinthetjük és főleg mikor jön el az az idő, amikor már kezelni kell?

Vegyük az alkoholfogyasztás legklasszikusabb példáját. A közvélekedés elfogadja, hogy a kulturált ( mérsékelt ) alkoholfogyasztás hozzátartozhat a mindennapi élethez a társas kapcsolatokhoz. Ugyanakkor abban is egyetértés van, hogy az alkoholfogyasztás bizonyos mértéke, jellege már egyértelműen abba a kategóriába tartozik, amit kezelni kell.

A közvélekedés – az alkoholhoz képest – jobban elfogadja a dohányzást, és sokkal kevésbé a kábítószer használatát. Pedig mind a háromhoz egyaránt könnyen kialakul a kóros hozzászokás, az addikció. A régebbi időkben ezeket neveztük szenvedélybetegségeknek, ugyanis ezeknek a szenvedélyszereknek, mint kémiai anyagoknak az elfogyasztása egy kellemes állapotot idéz elő, főleg a kezdeti időszakban, amit az ember szeretne újra, meg újra átélni, megismételni. Azonban az ismétlődésekért súlyos árat kell fizetni, ugyanis szépen, fokozatosan, talán azt is mondhatjuk, hogy szinte észrevétlenül, alattomosan belopja magát az ember személyiségébe, és úgy elhatalmasodik, hogy felfalja az embert.  Megváltozik az ember személyisége, eltorzul, megbízhatatlan, zsémbes, sértődékeny emberré válik, aki úgy érzi, hogy mindenki ellene van, és nem érti, hogy miért?  A kezelés során azonban ezekre a rejtélyekre is fény derül.

Talán meglepőnek hangzik, de nemcsak a kémiai anyagokhoz lehet hozzászokni, hanem bizonyos viselkedési formákhoz is. Ezek már nem minden esetben okoznak kellemes állapotot, ennek ellenére az ember még sem tud szabadulni tőle. Ezeket a kórós szokásokat viselkedési függőségnek, viselkedési addikcióknak nevezzük. Ide tartozik- többek között- a kóros játékszenvedély, a hajtépegetés, a körömrágás, a falási rohamokkal jellemezhető étkezési zavar, vagy a kényszeres vásárlás. Ezek a betegek nem a szenvedélyeik, hanem a kóros szokásaik rabjai.

E viselkedészavarok jellegzetessége a kóros hozzászokás, amely az egyénre, és környezetére egyaránt káros lehet.

A szenvedélybetegségekre és a kémiai függőségekre egyaránt jellemző, hogy  az egyén akaratlagosan nem tud szabadulni ezektől, ezért kezelésre van szüksége.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezeknek a betegeknek a kezelése nagyon nehéz, és időigényes feladat, és ami a legfontosabb, hogy a betegek megfelelő betegségbelátása és együttműködése nélkül lehetetlen a gyógyulás, és hosszú, tűnetmentes időszak után is előfordulhat a visszaesés.